A „bolgár Szolidaritás” is a bérunió mellé állt

Támogatásáról biztosította a Béruniós kezdeményezést a Podkrepa, melyet sokan a „bulgáriai Szolidaritásnak” neveznek. A mintegy 150 ezer főt számláló szakszervezet ma Bulgária egyik legnagyobb dolgozói érdek-képviseleti szövetsége, mellyel Szófiában tárgyaltak a Bérunió képviselői.

Újabb szakszervezeti konföderáció állt ki a Bérunió ügye mellett. A múlt héten a kezdeményezés képviselői Szófiában jártak, ahol a három évtizedes múltra visszatekintő Podkrepa szakszervezet elnökével, Dimitar Manolovval tárgyaltak.

Manolov a tárgyalások során örömét fejezte ki, hogy létrejött a Bérunió kezdeményezése, egyúttal leszögezte, 150 ezres tagságuk aláírásával is támogatni fogja azt. Mint a szakszevezeti vezető rávilágított, az Európai Unió jelenleg egy rendkívül károsnak mondható gazdaságpolitikai modellt követ, melynek eredménye a még prosperáló nyugat-európai társadalmak kulturális, valamint a hagyományaikhoz ugyan ragaszkodó, de megélhetési nehézségekkel szembesülő kelet-európai nemzetek demográfiai önfelszámolása. Beszédes adat, hogy ma már minden harmadik bolgár újszülött külföldön jön világra.

Mind a Bérunió, mind a Podkrepa képviselői határozottan egyetértettek abban, hogy ha az EU jelenlegi gazdasági és társadalmi modellje nem kerül azonnali megreformálásra, az európai nemzetek jövője is kétségessé válik, hiszen a perifériaállamok fiatal és szakképzett, ugyanakkor olcsó munkaerejének az elvándorlása nemcsak a szegényebb tagországok népességi és foglalkoztatottsági mutatóira lesznek igen káros hatással, hanem a magállamok etnikai és munkaügyi helyzetére is beláthatatlan következményekkel járhatnak.

Az elmúlt hetek szlovéniai és bulgáriai sikerei egyértelműen mutatják: a Béruniós kezdeményezés nyomán Európában egy új összefogás indult el egy igazságosabb és szolidárisabb Európai Unió megteremtéséért.